Azon morfondíroztam, ha megkérdezem magamtól, hogy milyen volt a tegnapi napom, kapásból azt mondtam volna, hogy semmilyen. Ami nem igaz. Mert sok apró, jó dolog történt tegnap. Beszéltem anyukámmal, aki kicsit bosszankodott is, de jó dolgok történtek vele és ezért fel volt dobva. Beszéltem anyósommal, aki szintén bosszankodott kicsit, de tulajdonképpen azt mondták neki az orvosnál, hogy minden rendben van. Amikor ebédelni mentem a barátnőmmel, arra gondoltam, hogy most úgy ennék egy jó krumplifőzeléket és volt és finom volt. Utána a napsütésben, egy parkban ülve tudtunk beszélgetni és kicsit meg is váltottuk a világot. A magunkét mindenképp.  Majd hazafelé találtam két inget az egyik üzletben, amiben jól érzem magam és remek lesz a fotózásra. Este megérkeztek a gyerekek Isztambulból épségben és élményekkel telve, mosolyogva. Utána még egy új sorozatból is meg tudtunk nézni pár részt, aminek szintén örültem. Közben pedig mégsem jártak át ezek az élmények, amikor feltettem a kérdést magamnak. Csak akkor bukkantak fel ismét az érzések, amikor tudatosan felidéztem a részleteket. Miért?

Aztán kihúztam ezeket a kártyákat, mint napi önismereti feladat. Azt a címet adtam neki, hogy A KAPCSOLÓDÁS ÖRÖME. Ami feltölt, ami nyugalmat ad. Ezt megélni.
Mert legyen az bármilyen, a kapcsolódás öröm. Öröm, hogy ott van, hogy ott vagyok, akkor is ha épp nem vidám dolgokról beszélünk. Ha van kinek elmondani. Ha van kivel megosztani.

Van kivel megosztani. Téged is várlak.