A vasárnapi szomato csoport egyik résztvevője kérdezte tőlem, hogy: „Bennem annyi érzés van. Jó ez? Nem lenne jobb megváltozni és nem érezni?” 
A válaszom egy nagyon határozott „nem” volt és most is az lenne. Lehet, hogy vannak olyan élethelyzetek, nehézségek, konfliktusok, amikor jobb lenne „lefagyasztani” magunkat és az érzéseinket. Amikor könnyebb lenne úgy átvészelni, ha nincsenek érzéseink. Sokszor sikerül is.

Nekem azonban van egy másik élményem is erről. Ha a csoportokon, egyéni konzultációkon résztvevők arcát lefényképezhetném amikor megérkeznek és amikor elmennek, az enyém lehetne a világ egyik legszebb mosolygyűjteménye. Lehet, hogy még ott csillognak a játékokban megélt érzések könnyei a szemükben, de ezeket a mosolyokat és öleléseket semmire nem cserélném el.

Még az is lehet, hogy megcsinálom. Legalább magamnak.
Merj élni és érezni, mert megéri!